A diétán innen és a kockahason túl

Még mielőtt bárki azzal gyanúsítana meg, hogy irigylem az edzett testű, kockahasú, szálkás izomzatú embereket, és csak azért írok róluk, mert én is olyan szeretnék lenni, szeretnék eloszlatni minden kételyt: valóban így van. Csodálom a sportolókat, akik mindent alárendelnek a céljuk érdekében, tisztelem őket és hát, na, még jó hogy irigykedem! Természetesen, azt is tudom, hogy minden rajtam áll, és felesleges a körülményeket okolnom, azért, éppen milyen testben élem az életemet. Hatalmas akaraterővel és alázattal, na meg persze hozzáértéssel bárki elindulhat a rögösnek hitt, ám valójában becsapódott meteorit kráter mélyedésű úton az egészséges, sportos élet felé. Ahhoz azonban, hogy ne forduljunk vissza, ne együnk desszertet az első bukkanónál, és ne zuhanjunk bele a gyorsétterem vájta gödrökbe, meg kell, hogy szülessen bennünk a nagybetűs DÖNTÉS.

Manapság mindenki edző lesz, de legalább életmód tanácsadó, s még ha nem is mozog igazán fitnesz berkekben, biztos van néhány (keresetlen) szava a témához. Szerintem, a szomszéd néni is kiokítana ebben-abban, ha ismertségünk nem korlátozódna egy "jónapotra". Ő egyébként szemmel láthatóan fittebb nálam: míg én reggelente próbálom a külvilágot beereszteni a résnyire nyitott szemeimen keresztül (ez olyan félórás-órás folyamat), addig ő már megjárta a piacot, kigyomlálta a gazt, megöntözte a növényeket, és bár nem tudhatom, szerintem az ebéd is bőven rotyog már reggel 9- kor. A fészbúk, az insta és minden más közösségi tér motiváló képek gyűjtőhelye, inspiráló idézetekkel feldobva. És mindenkinek van legalább egy olyan ismerőse, akire bátran ráírhatnánk nagybetűvel: SPORTOLÓ. Tehát a példa a szemünk előtt van.

Egyik ismerősöm megosztott egy videót a közelmúltban, ahol egy fiatal fiú azt ecsetelte, idézem: "Felelős vagy a mintáidért." Ez azóta itt cseng a fülemben, s habár nem a sportolásra élezte ki mondandóját, hanem a rossz szokások megváltoztatására, bátran ráilleszthetjük bármire ezt a fajta látásmódot. Tehát, ha valaki a tévé előtt ül Nasiországban, nyilván nem kap (könnyen) vízumot Csodatestországba. A kulcsszó azonban ott van: a LEHETŐSÉG. És ezzel mindenki élhet ingyen és bérmentve.

DE! Fontos megjegyeznem, hogy ebben a témában is sokan átesnek a ló túloldalára, és becsmérlő, sértő szavakkal illetik azt, aki más (lustább, kevésbé izmos, semennyire nem izmos, sokkal izmosabb, hú ez már irreálisan izmos), mint ő. Itt jegyezném meg a legfontosabbat: mindenki a saját dolgával törődjön. Lehet valakinek egy könyv olvasása többet ad az életéhez, mintha kocogna. Lehet valaki imád sütni, és ebben teljesedik ki. Lehet, valaki önkéntes egy szervezetnél, és ettől érzi jól magát. Lehet valaki csak döglik a tévé előtt és pont. Mindenki más. Aztán meglehet, hogy valaki nekivág a nagy útnak, és a bimbódzó testtömeg indexe idővel virágba borul, majd örömteli táncban égnek el a zsírsejtjei, akkor is, ha egy hete csak a csokira gondol meg-megállva...