Tavaly tavasszal nyitottuk meg az egészet egy konferenciával az Aquamarina gőzösön. Különleges hely, különleges embereknek. Ez volt a hajóra írva, és valahogy nagyon illett hozzánk.
Tanodavezetők és mentorok jöttek el, hogy megnézzék, érdemes-e hitelt adniuk a szervezetünknek, nekem és a projektnek. Tudtam. Figyeltek, bizalmatlanul, és tiszteltem őket érte. A tanoda műfaja bonyolult pisztrángeffekt. A gyerekeknek biztonságot kell adniuk, amitől vissza- visszajárnak, és nem szabad ezt kockáztatni holmi himihumi nemzetközi fellángolással.A második nap végére már Koska Éva is mosolygott, és éreztem, hogy 3-4 embert leszámítva, elindult a bizalom. A képzőkkel átadtuk a módszertant, a tematika elemeit, pőrére vetkőztünk, nem volt zsákbamacska és nyilvánvalóan túlestem a kámingáutomon is, nehogy szerény transzszemélyem legyen akadálya a projektnek. Nem lett. 14 tanodával kötöttünk megállapodást. Büszke voltam, jött a nagy levegő, és megindult a képzői stáb "ráképzése". Furcsa egy dolog felnőtteket koordinálni, és elhinni, hogy érdemes rád odafigyelniük. És nagy tisztesség és felelősség amikor érzed, hogy figyelnek. Párokban jártak a tanodákba. Első félévben is héthez, második félévben is héthez. Egymás között szabadon oszthatták fel a feladatokat. A kézikönyvben, amit még a kis norvég alatt állítottam össze, megvoltak a vázlatok, de a szemléletet nyilván nem lehet papíron átültetni. Hogyan add át egy-egy 90 perc tartalmát, hogy a forma is működjön? Ha a 15-20 fős (Fészekben 34 fő a 34 fokban, Meszesen 6 kistesó a kisteremben) gyerekcsapat, a 10-16 évével úgy dönt, hogy rád nem érdemes odafigyelni, akkor mit tehetsz? A képzőknek el kellett hinniük, hogy érdemes, fel kellett tenniük a kezüket a csendjelre, hogy éreztessék a méltóságukat, be kellett bizonyítaniuk, hogy nem csak duma az emberi jog, hanem egy nyitottság mindenkire nézve.Az első alkalommal ott voltam én is. Elvileg a szülőkkel, de mivel nem mindenhol érkeztek meg, így gyakran láttam a képzőket. Nem hiszem, hogy örültek neki, de igyekeztem láthatatlanul létezni, és nem nyomkodni az anyósülésről a pedálokat. Kicsit olyan voltam, mint egy apa, egy kontrolfrík, de ezzel maximálisan tisztában lévő változatban.Szóval, a képzők működtek, a gyerekek várták őket, örültek nekik, figyeltek rájuk. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne lettek volna problémák, csak azt, hogy a problémákat mindig az emberi jogi szemléletnek megfelelően oldottuk meg, vér, alázás, kivagyiság nélkül.A tanodákba hátrányos helyzetű gyerekek járnak, akik legtöbbször roma diákokat jelentenek, akik legtöbbször cigány gyerekeket jelentenek, akik legtöbbször "cigányokat" jelentenek. Amikor a tiszaszigetiek mondták, hogy őket lehülyézik a tanárok a suliban, és, hogy ők tényleg hülyék, akkor mit tudsz mondani? Amikor érzed a gyerekeken, hogy a tanodán kívül nem nagyon hallják és érzik magukkal kapcsolatban a fontos vagy nekemet, a vigyázok rádot, a segítek nekedet, a meg tudod csinálnit? A "cigányokat", a "telepieket" sok pedagógus kezeli elviselendő rosszként, és így könnyű tízéves korodra érteni, hogy az emberi jogi egyenlőség mit jelent a "fehérek", "magyarok", "parasztok" világában, és hogyan kell azzal mit kezdened, hogy te ebből kimaradsz.Ezt a feszültséget oldja a jó tanoda, és ebben tudtunk kicsit segíteni azzal, hogy magunkon hordoztuk azt, amiről beszéltünk. Körben ültünk, mert attól egyenlő vagy; nem kiabáltunk, mert a kiabálós arcnak nincs méltósága; drámáztunk, mert szerepekből beszélni a tabu témákról és magunkról is könnyebb; játszottunk, mert játék nélkül nem törik a jég, és mindenek előtt, felett és alatt: mindenkinek megtanultuk a nevét a tizenötödik percre.Nem várhatod el, hogy bárki is figyeljen ràd, amíg nem tudod azon a néven szólítani, amin ő megbecsülve érzi magàt. Ez az alap.Köszönöm Kollár Kármennek és Rácz Eszternek a Nagykörűi Tanodát, Bíró Dénesnek és Jakab Juditnak a Fészek Tanodát, Grunzó Zsófinak és Takács Martinának a Meszesi Tanodát, Landy Annamarinak és Petrás Zsuzsinak a szegedi Motivációt, Sipos Szaszának és Boros Tamásnak a tiszaszigeti Motivációt, Hervoly Vandának és Zsúdel Gábornak a Lucfalvai Tanodát, Bíró Dénesnek és Grunzó Zsófinak meg még a Rimóci Tanodát is az első félévből; Budai Julcsinak és Bíró Dénesnek a Mátraverebélyi Tanodát, Hervoly Vandának és Lázi Benőnek a Nagybátonyi Tanodát, Boros Tamásnak és Alexy Norbinak a màtészalkai Aranyalmát, Sipos Szaszànak és Roszik Fruzsinak a Pátka Bárányait, Petrás Zsuzsinak és Landy Annamarinak a csepeli Dominót, Kriston Csillának a gilvánfai Nyitott Hàz Tanodàt és a pécsi Élmény-Tárat, ahol kettecskén képeztünk, a második félévből. Köszönöm Nektek, hogy megtanultátok a neveket, hogy magatokon viseltétek a tartalmat, hogy együtt nevettetek, gondolkodtatok, játszottatok a gyerekekkel, hogy értettétek, megoldottátok, átadtátok.
Kedves Csapat, büszke vagyok Rátok, és megtiszteltetés volt veletek működni együtt! Mennyit nevettünk már! Ide hallom, és tudom, hogy a gyerekek is.
