Én így jövök ki a gödörből

Voltam már Gödörben. Most éppen nem vagyok, és az ihlet nehezebben jön, ha éppen nem szed szét a Gödör. De a Szerkesztő ezt kérte tőlem, és a Szerkesztő megkapja, amit kér. 

A gödörben mindig nagyon mélyre ásom magam, mert minden gödörnek értelme van. Egy kapcsolat gödrei, egy kapcsolat végének a gödrei, egy szeretett ember betegségének a gödrei, egy szeretett ember halálának a gödrei. Ezek az én gödreim. Ezekben ástam eddig legmélyebbre. Ki vagyok én, hogy ilyen gödörben vagyok, mit árul el rólam a gödröm, mit tudok tenni, hogy kijöjjek belőle? 

A legfontosabb pedig: akarok-e kijönni belőle? Amíg ások egyre mélyebbre, amíg a miértekre keresem a merteket, addig valójában tobzódok a gödörben. Sajnálom magam, és minden okot megtalálok arra, hogy még jobban sajnálhassam magam. Shakespeare huszonkilencedik szonettje jut eszembe, mert annak a poénja az én poénom is. 

Mert minden ásás ugyanazzal ér véget: élek. Még mindig élek. S lelkem, mint a hajnali pacsirta, mely a föld árnyain át kitör, az ég kapuit zengeti, mert édes emléked is annyit ér, hogy balsorsom sem adnám trónokért...

valahogy így van. Megkereshetném a gúgülben, hogy pontosan hogy is, de nem az a lényeg. 

Az a lényeg, hogy a gödörben ott a felismerés, hogy minden csak tapasztalás, egy újabb oldal vagy fejezet a könyvben, amibe kellenek a gödrök. Ki látott már olyan filmet, amiben nincsen gödör? Ki olvasott már olyan regényt, amiben a főhös nem zuhan meg legalább egyszer, de durván? Kell a bonyodalom, a tetőpont, és utána jön a megoldás. Mert jönnie kell. 

Talán minden úgy van jól, ahogy van. Talán tényleg az idő mindenre gyógyír. Talán tényleg lesz ez még így se, vagy akár jobb is. Sok bölcsesség felhalmozódott már a gödör-analízisben. Az én bölcsességem a tarsolyomban van, amit a gödrök tettek olyan bőségessé, adtak eszközt a kezembe, hogy gyorsabban tudjak ásni egyre mélyebbre, ha kell, és adtak létrát is, amin ki tudok mászni, ha már meguntam az ásást. 

Na meg a hit. Az Istenbe vetett hit. Legyen ez bármilyen szokatlan is a huszonegyedik században, az én gödreim kapcsán, de akkor is. Nincs benne egyház, nincsenek benne szent iratok, csak humor, amivel egy kiadós ásás után fel tudok nevetni, hogy na, Pénzes, most megint tele a tarsolyod valami újjal, amit majd jól megtaníthatsz a gyerekeknek, ha úgy hozza az élet.

Szóval kell a gödör. El kell fogadni a gödröt, meg kell érteni a gödröt, ki kell szedni belőle, amire szükséged van, és aztán el kell hagyni a gödröt. Mert nincs olyan, hogy ne tudj kimászni. Az csak illúzió.