Én így nyaralok

2015. 08. 20.

Balaton - rögtön az első gondolat, ami beugrott, mikor megláttam a címet. Szerintem nem vagyok egyedül ezzel.

Balaton. Nagyapám félmeztelen teste az asztal mellett délben. Izzad, mint a bánat, de hát nem csoda; a napernyő csak a terasz háromnegyedét fedi le és szegény Papi épp a kimaradó egynegyedben foglalt helyet. Az a különleges a balatoni ebédekben - nagyapa mellett -, hogy szinte minden nyaraló mérnöki pontossággal a vasút mellé épült. Ha kicsit hosszabb kezeim lennének, simán felpofozhattam volna egy-két kölyköt a szalonnámmal, akik nem hallgattak a KIHAJOLNI VESZÉLYES táblára a vonaton. Persze nem pazarolnám ilyesmire a szalonnámat, de azért értjük mire célzok.

Balaton. "Áronka! Megmondtam, hogy vedd le magadról a vizes gatyádat vagy felpofozlak!" kiáltást hallani a fejünktől egész pontosan öt centire, nyugatra és nem tenni mást, csak megrántani a vállunkat. A pár óra alatt, amit a strandon töltöttünk, már fejből fel tudnánk vázolni Hangosék kiterjesztett családfáját; és szívből kívánunk jobbulást szegény Manyi néninek, aki megint leesett a lépcsőn. De nem csak Hangosék járnak ám a mi strandunkra. Ott vannak például Kajásék, akik onnan ismerhetők fel, hogy a drága balatoni éttermek egyike helyett a csomagolt szalámis szendvicsre esküsznek. Az már részletkérdés, hogy a szendvics a két és fél órás vonatút alatt háromszor megrohadt és valaki különben is véletlenül rápakolta az egész homokozókészletet. Ja és persze a minden strandon kötelező kiegészítőként megtalálható alsós iskoláscsoport, akik kelleténél kettővel kevesebb tanárral érkeztek meg és mindenkit iszappal dobálnak orrba-szájba. A tanerők már az érkezést követő harmadik percben feladták a harcot és a térdig érő vízben lehorgonyozva figyelnek, hogy legalább meg ne fulladjon valamelyik.

Balaton. Dinnye. No de nem akármilyen. Szart nem veszünk, főleg ennyiért. A dinnyevásárlás külön program. Mindenki beül a kocsiba és elvezetünk egy elhagyatott útszéli bódéhoz, ahol a legenda szerint olyan dinnyét kapni, amiben nincsenek magok. Apuka peckesen odasétál az eladóhoz és a család többi tagja előtt mérhetetlen dinnyeügyi szaktudását csillogtatva kérdésekkel kezdi bombázni szegény dinnyés bácsit. Ezt követően lassan végigsétál a dinnyék mellet. Hozzájuk még nem nyúl, csupán szemügyre veszi őket és a gyenge, sorvadt egyedeket egyből ki is szortírozza. Majd a maradék dinnyéket akkurátusan végigkopogtatva, felmarkolva, megtapogatva kiválasztja A Dinnyét; amiben egész biztos nincsenek magok, édes, nem kásás és erős héja van. Általában ezekről a dinnyékről szokott a felvágásuk után kiderülni, hogy több mag van bennük, mint dinnye, savanyúak és már egy óvatlan nézéstől is szétfolynak a fenébe. A dinnyézés utolsó lépése, hogy Apuka, tagadva az általa választott dinnye hibáit, együltő helyében megeszi az egészet, csak hogy bebizonyítsa: A Dinnyének semmi baja.

Balaton. Elég csak rágondolnom, és máris szinte érzem a felkavart vízben sunyin a lábam alá keveredő, a minden bizonnyal jura-korból fennmaradt nyálkás, csúszós miazistenezt. Mindenkinek volt már dolga miazistenezzel. Onnan ismerhetők fel a legkönnyebben, hogy mire oldalba bökünk valakit, hogy hallod beleléptem valamibe, nyújtsd ide a lábad hogy téged is körbeöleljen a miazistenez; a fentebb említett egyed már messze jár. Előszeretettel kísértenek nagyobb létszámú vízben traccsoló lánycsoportok közelében. Érkezésüket sikítás jelzi.

Balaton. Kiben milyen emlékeket idéz fel...

Török Sára

író

Kávé mellé

© 2016 Kávé mellé 
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el