Házimunka és egyéb katasztrófák

Hetek óta hányni jár belém a lélek. Vannak pillanatok amikor élvezem a tanítást, de ezek a diadalmas másodpercek hamar elmúlnak és azon kapom magam hogy legszívesebben a zsebszörnyek orrát és száját is motiváló matricákkal ragasztanám be ('You are a star!' valamint 'Student of the week'), és ha ellilul a fejük, majd elgondolkozom, hogy levegyem-e róluk.

Mivel közvetlen feedbacket nem kapok, ezért általában nem is tudom, hogy most jól csinálom-e amit csinálok, ami azért elég zavaró. Továbbá spleenes nemtörődömséggel nyugtáztam, hogy a torkom soha nem fog meggyógyulni teljesen, mivel hétfőtől péntekig ((üvöltök, mint a fábaszorult fér)) tanítok.

Ezek a kis taknyosok minden erőt kiszívnak belőlem, és nekem már nem marad semmi. Mikor hazaérek és belépek a lakásba, lehull a pofámról a rátapadt mosoly és már csak annyi erőm marad, hogy elkommandóskússzak az ágyig, ahová bevackolom magam a macskával, aki jobb esetben alszik velem, rosszabb esetben ki van b@szva a szobából (ugyanitt a Balikesiri Nem Olyan Nagycirkusz büszkén prezentálja: Köfte, a repülő macska), és 2-3 órát bubókálok, hogy felkészüljek agyban az esti teendőimre.

A reggelek a legnehezebbek. Nyavalygok, alig birok felkelni, és csak a reggeli kávém ígérete tartja bennem a lelket a hálótól a konyháig, ahol is újfent magamba roskadok, és a konyha padlóján nyünnyögve várom hogy lefőjön a nedv.
Már mióta imádkoztam a nagy Latteistenekhez hogy valahogy leheljenek belém életet reggelente, és ma reggel ((az ölembe)) a lábamra hullott a megoldás 150°-os török kávé képében, mely aláhullá kezemből s ráömlend lábamnak fejére, melynek következtében nem csak egy másodfokú égési sérülést szereztem, de meglepő mennyiségű energiát is, ami lehetővé tette, hogy táncolni, dalolni anyázni se szégyellve hoppidi-hoppidizzak a konyhában, majd egy magas C kíséretében a padlóra hulljak, markolászva veres lábamnak veres fejét. A dolog azért is működött, mert a performanszom a férjemet is felébresztette, mi több, kidobta az ágyból, pedig korábban neki is gondjai voltak a felkeléssel.

Köszönöm, ó nagy Latteistenek!

A heti fiaskólistát bővíti az a kosár mosott ruha is, amit múlt hét szombaton helyeztem a nagy nappali padlójára teregetési szándékkal, majd ezzel el is felejtkeztem róla. Az installációra ma délután találtam rá, és miután az orrom elfordult 180°-kal a pudvás, állot penészszagtól, úgy döntöttem, hogy mindenkinek jobb lesz, ha a folyamat mosási fázisát megismétlem a móka kedvéért.

Imádkozzatok tik mindannyian, mert a vacsorát is én főzöm ma. Az Úr irgalmazzon nekem és a környezetemnek.