Leérettségiztem

Mindenki kiabált. Tanárok, diákok, a portás, és még valakinek a nagymamája is. Utólag derült csak ki, hogy a hangzavar kiváltója egy srác volt, aki nyakkendő nélkül jelent meg. Hazaküldték. Gyere vissza jövőre - mondta az érettségi bizottság elnöke és közben vörös fejjel pásztázta a diákok tömegét, hátha kiszúr még egy begombolatlan inget, betűretlen nadrágot, fésületlen üstököt.

Angoltudást? Azt mondjuk pont nem keresett.

Miután becsapta maga mögött az ajtót, és leordította a fejünket; egy-két szóban elmagyarázta, mi fog történni, miután belépünk az ajtón. Azaz. Mégsem. Annyit mondott, hogy ne izguljunk - megbukni talán senki sem fog. Ha meg mégis, akkor sincs nagy gáz, mert ez csak előrehozott érettségi, szóval jövőre is mehetünk. Király. Összegyűrt papírt csapott az ajtóra, melyen a vizsgázók beosztása volt olvasható. Fél órás eltolódással. Hogy túl gyorsak vagy túl lassúak voltunk-e, örök rejtély marad.

Mindeközben a lányvécében valaki úgy döntött, hogy a legjobban akkor tudja levezetni a feszültséget, hogyha rajzol egy szívecskét a csempére. Vérrel. "Senki ne menjen a harmadik fülkébe!" Tömeg a harmadik fülke előtt. Tényleg ott volt a falon. Tényleg vér volt.

Sok módja van a vizsgadrukk elűzésének. Sokan a telefonjaikkal babráltak, mások páni félelemmel a szemükben nézték át az utolsó tételeket. Én? Én egy órát töltöttem azzal, hogy a lehető legabszurdabb helyzeteket képzeltem el. Mi van, ha bemegyek, de megbotlok a küszöbben, és felborítom az asztalt, amin a borítékok vannak, és emiatt azt fogják hinni, hogy csalni próbáltam, és örökre eltiltanak a közoktatástól? Mi van, ha elfelejtem a nevem, és a kérdésre csak egy artikulálatlan törzsi ösztönüvöltéssel tudok majd válaszolni? Mi van, ha ez nem is egy érettségi, hanem valóban én vagyok a kiválasztott és a vizsgabiztos el akar vinni magával a mátrixból? Mi van, ha eddig nem tudtam róla, de folyékonyan beszélek anyanyelvi szinten japánul, és a stressz hatására előjön belőlem ez a rejtett tehetség?

Ideje visszamenni a váróterembe. Bár elvileg még egy óra, amíg sorra kerülök, a csúszás az ugye csúszás és senki nem tudja merre, szóval inkább gyere ide légyszíves egy órával korábban.Legalább kaja lesz. Nem volt. Aki éhes volt, ellenben harapni tudta volna a feszültséget a szobában. "Mi van?" Valaki kimegy, egy másik bejön. "Na mondjad már, mi van bent?" Vállrángatás. Elmesélése szerint emberünk csak bement, beszélt és kijött. "De mit húztál, te fatökű?" Ja. Family and friends. Hatan szisszennek fel. Mindenki family and friends-t akart. 

Gyors fejszámolás - mely tételek maradtak még szabadon?

Khm. Következő. Én jövök? Remegő kéz. Személyi megvan? Megvan. Ránézhetek? Persze, tessék. Elfojtott kuncogás. Kezdhetjük. Húzzon egyet.

És feltettek három kérdést, de egyikre sem várták meg a teljes választ. Párbeszédet kezdeményeztem, de a tanár úgy tűnt, stand up előadásnak nézte az érettségi vizsgámat és furcsa angol kiejtéssel egy borzasztó faviccet font bele a mondandójába. Kényszeredett nevetés. Kell az ötös. Köszönöm, kimehet.

Ennyi? Ennyi. Valóban 11 év munkája volt benne ebben az izzadtságszagú tíz percben, amit a vizsgabizottsággal szemben, kezeimet tördelve töltöttem? Egy rossz vicc, két félbehagyott mondat és egy emberes adag gyomorgörcs?

Sebaj. Jövőre visszanézek.