Szia Cica, van gazdád?

Lehetne kiváltság, de nem feltétlenül az, ha egy utcán sétáló nő a munkások közé keveredve prédává válik. Félreértés ne essék, nem nézem le eme dolgos embereket, se a munkájukat, még mielőtt bárki kövekkel dobálna meg. (Ha bárki megdobálna, kérem, gumicukorral tegye.)

Tehát, sétálunk az utcán, intézve napi dolgainkat. A messzi horizonton feltűnik egy építkezés, munkások hada, munkagépek zaja hatja át a közeget, elvégre a fizikai munka nem egy zen meditáció. A zónába belehaladva azonban egyre éleződik a helyzet, és nagy valószínűséggel "megszólítás tárgya" válik belőlünk. A munkások hiperérzékeny receptorai leadják a jelzést, sőt, mint a hangyáknál, náluk is van egy felderítő (a legélesebben látó), aki tudatja társaival, ha "nő közeleg". Vagyis inkább, ahogy ránk tekintenek: "friss hús." Egyikük már meg is böki a másikat, leadva a jelet. Ekkor már legalább 6-8 vizslató szempárt érzünk magunkon, melyek apró tűként szurkálják testünk pontjait. A férfiközegbe érve - pofátlanul belesétálva! - pusztán azáltal, hogy nőnek születtünk, már komoly veszélyforrást jelent ebben a szférában. Bravúros szellemi megnyilvánulásaink itt vajmi keveset érhetnek, azonban a turbó smink vagy feltűnően csinos öltözet csak olaj a tűzre. Szó nélkül nem hagyhatnak, már rögtön jön is a negédes hangon elnyújtott "sziiia", ami valószínűleg az alapvető viselkedési kódexük axiómája lehet. Azt is el tudom képzelni, hogy abban az esetben, ha új munkatárs kerül közéjük, annak át kell esnie ezen a tűzkeresztségen, mintegy beavatási szertartáson. Szólítsd le, fütyülj rá és már be is fogadtunk, bandatag lettél! - valahogy így szólhat ez az ősi ösztönökre épülő, íratlan szabály.

Ezeket az embereket nagy valószínűséggel várja otthon a család, asszony és a gyerekek, ha még nem repültek ki (mármint a gyerekek). Korán kelnek, és egész nap nyomják a kemény, fizikai melót. Lehet közönyösek az életükkel, belefáradtak a mindennapi gürizésbe, de persze simán megeshet, hogy egyszerűen csak bunkó parasztok. (Akinek nem inge...) Vagy a világ legjobb érzésű emberei a munkásruha takarásában. Az is meglehet, hogy igazából egy lakatlan szigeten vagy egy izolált közegben élnek, és minden vizuális inger új a számukra, ergo képtelenek nem odafigyelni az őket körülvevő mozgásra. Lehet ez unaloműzés, hecc, flört, móka, miegymás, hiszen mi más lehetne érdekesebb program, mint az, hogy beszólnak valakinek, utána pedig artikulálatlanul röhögnek és cuppognak? Azt is gondolom, hogy bizonyára nem gondolnak abba bele, hogy a nő számára kényelmetlen és megalázó körülményeket teremthet a pár másodperces "érzelmi kinyilatkoztatás" és a pillapetting.

De mégis, egy ilyen helyzetben mit tehetünk, mi nők? Feszengünk, elfordulunk, kacérkodunk, élvezzük, utáljuk, nem figyelünk - talán.

Mi a helyes reagálás, ha egyáltalán van ilyen?

Akárhogyan is, szerintem vegyük bóknak, vagy ha nem megy, tényleg ez legyen a legnagyobb gondunk. :)