Vidéken

Vidéken még mindig köszönnek a sofőröknek. Akik rendszerint vissza is köszönnek. 

Vidéken mintha még mindig lenne idő embernek lenni, megmaradni, nem rohanni. 

Vidéken még az eső is más, hát még a nap, főleg, ha felkel vagy éppen lemegy. Mert ugye látod.

Vidéken a sárga busz visz, nem a villamos, és nem jár ötpercenként, hogy a dugóra foghasd a késést. Megjön, felszállsz, elvisz, ha meg lekésted, buktad az első órád. 

Vidéken megkérdezi a mellettem ülő, hogy érettségit javítok-e, mert azt hallotta, hogy nehéz volt. A kocsmában a kávé mellé süti jár vagy a doromboló fekete macska, de minimum egy igazi üdvözlet, hogy de jó, hogy újra lát. 

Vidéken karácsonykor komolyan gondolják, hogy boldog karácsonyt, és nem csak azért, mert illik, hanem mert jó. És van íze a leveseknek, főleg, ha palóc, mert nem mirelit, és a sajtot se sajnálják le a lángosról. 

Vidéken a boltban megvárják, míg kiválasztod a tökéletes ajándékot a kassza mellől, míg te már mentegetőzöl, hogy bocs, igyekszem, ő csak nevet, hogy nyugodtan. Mert ráérünk. Mert ott 24 óra egy nap. És abba belefér a köszönés, a mosoly, a figyelem. 

Vidéken járni jó. De igaz, nincs elég szemetes a kutyaszarnak, és messze van a Lánchíd.